Második fejezet

            Ezt meg fogja bánni. Nagyon meg fogja bánni. Mint mindig, amikor ellenszegült az anyja akaratának.

            A makrancos nő a kapott parancsra azt mondaná: azért nem teljesítette, mert felnőtt, az anyja többé nem mondhatja meg, mit tegyen, vagy mit ne. Azonban a pszichológus, az, aki éveken keresztül hasonló eseteket vizsgált, pontosan tudta, mi a helyes válasz: azért dacol továbbra is Susannal, hogy figyelmet kapjon. Bár ez a figyelem nem olyan, amelyre egy lány vágyik az édesanyjától, de legalább az nem tekint rá úgy, mint egy ismeretlenre. Még ha ez azzal is jár, hogy magára vonja a haragját, és a becsmérlő szavait.

            Hosszú az út, amíg végre el tud szakadni ettől a nőtől olyannyira, hogy ne érdekelje sem a gyűlölete, sem a közömbössége, gondolta.

            Ariana tekintete azonnal megtalálta Susant. Az asszony még ötvenéves korára is igen szemrevaló volt. Bár nem ez hívta fel rá a lány figyelmét. Olyan mélyen dekoltált, és magasan felsliccelt fekete estélyi ruhát viselt, amelyet csak kevesen engedhettek volna meg maguknak még a fiatalabb korosztály tagjai közül is. Hosszú ujjait drága, áttetsző francia csipkéből varrták. Tényleg nagyon divatos volt, és nagyon buja. Ezen kívül nehéz lett volna eltévesztenie őt, még akkor is, ha számos hasonló embert lát a teremben. Susan ugyanis mindig úgy fordult, hogy a csillárok ragyogó fénye a nyakában lógó hatalmas smaragdokra essen.

            Ariana elhúzta a száját. Az anyja elképesztően tudta manipulálni az apját. Most is, amikor az ő ünnepe volt, szeretett, és féltve őrzött bankjának az évfordulója, nem ő, hanem Susan kapott ajándékot. Egy valamit teljesen biztosra vett: Marcus Kendall soha nem fogja elhagyni a feleségét csakis akkor, ha a halál elszólítja mellőle. Ez volt a legszomorúbb.

            Mély, erősítő lélegzetet vett, és akkor már érezte is: mintha jégcsapot húztak volna végig a gerince mentén. Rettentően hideg volt, borzongató, majdhogynem fájdalmas, ahogy a bőrébe mart. Pontosan ez az érzés jelentkezett nála mindig, amikor Susan figyelme felé fordult.

            A szúrós, füstszürke tekintet őt vizslatta. Még ilyen távolságból is látni vélte, hogyan fagynak meg az asszony arcvonásai, hogy aztán a nemtetszés grimaszába ránduljanak. Ez sosem jelentett jót. És Ariana még mindig rettegést érzett, mert a mimikai rendreutasítás után következtek a szavak. Azok a szavak, amelyek egyetlen anya száját sem hagyhatnák el a gyermeke felé. Hogyan is készülhetne fel rájuk, amikor minden alkalommal keserűséget, és gyötrelmet okoztak neki?

            Állta Susan tekintetét, még akkor is, amikor az elindult felé a termen át. A nő soha nem foglalkozott vele, ha gesztusaival, vagy tetteivel bárkit megsértett. A fontos az volt, hogy őt ne merészelje megsérteni senki. Most sem törődött a beszélgető partnerivel, rögtön otthagyta őket a mondat közepén, amikor meglátta legfiatalabb gyermekét. Felkészült a szidalmakra, nem érdekelték a következmények. Bántani akarta Arianát, és meg is tehette.

            A lány nézte, ahogy a vendégek az anyja után fordultak, aki szigorú képpel, egyenes tartással lépkedett felé. Lassan, nem elsietve, hogy legyen ideje kigondolni, milyen döfést vigyen be a számára, hol szúrjon először, és mivel. Amikor gyermek volt, ez a ráérősség csak még inkább kiváltotta a félelmét a tettektől. A feszültség belülről duzzadt, szinte már a levegő útját is elzárta a tüdejétől, mintha valami oda nem illő növekedne a testében. Susan pedig tudta ezt. Pontosan tudta.

            Már csak néhány lépésre volt tőle. Olyan közel, hogy látni vélt minden egyes ráncot és szarkalábat, amelyet a megvetés barázdált az arcára. Ariana gyomra pedig egy kődarab nagyságára zsugorodott.

            Ám, még mielőtt Susan elkaphatta volna, széles, fekete öltönybe bújtatott vállak takarták el előle, ezzel elállva a hozzá vezető utat.

            Ariana szíve megnyugodott. A levegő pedig újra szabadon áramlott és távozott a tüdejéből. Most megmenekült, ámbár nem sokáig.

            - Szép jó estét, hercegnőm! Gyönyörű vagy ma.

            A kellemesen mély hangra, amely annyi emléket, és érzést ébresztett benne, elmosolyodott. Ez volt az a hang, amelyet életében először hallott, igaz, akkor még csak vékonyka másaként. Ez volt az a hang, amely csillapította a fájdalmát, amikor először esett le a biciklijéről, és ugyanez a hang olvasott neki mesét éjszakánként. Ehhez a férfihoz – akkor még fiúhoz – bújt hozzá, amikor félt, és ő volt, aki mindig kiállt érte. Ő jelentette a bizalmat, a békét, és a biztonságot. Mindig biztonságban érezte magát a közelében.

            Ariana feljebb emelte a tekintetét, és belenézett az övéhez olyannyira hasonló ezüstkék szempárba. Ezek a szemek mindig nevettek rá, és a végtelen gyöngédség selymébe burkolták.

            Figyelte a hanyagul hátrafésült, hullámos szőke tincseket, amelyek néha tulajdonosuk szemébe lógtak.

            Nézte a vonásokat, amelyek nagyon szabályosak, ugyanakkor erőteljes benyomást keltettek. A szájat, amely keménynek tűnt, de mindig meglágyította egy mosoly.

            Ha nem létezett volna közöttük az az öt év korkülönbség, akkor akár ikertestvérek is lehetnének. Majdnem azok is voltak. Közelebb álltak egymáshoz, mint a testvérek nagy többsége. Annyira közel, hogy ebből a kapcsolatból teljesen kiszorították a nővérüket, aki soha nem csatlakozhatott ehhez a kötődéshez, mert csak nekik, kettejüknek volt fenntartva.

            - Megint rossz fát tettél a tűzre? Úgy látom, Susan csak az alkalomra vár, hogy támadhasson.

            - Újra megmentettél engem, Matt – mosolygott fel a bátyjára Ariana. – Bár az újabb fejmosást nem tudom elkerülni. Legfeljebb csak késleltetni.

            - Mikor fog már végre hidegen hagyni, amit mond, vagy amit tesz? – simította végig húga arcát nagy, kemény kezével. – Mikor fogsz visszavágni neki? És meddig hagyod, hogy bántson?

            - Melyik gyereket ne bántaná, ha az édesanyja ennyire gyűlöli?

            - Őt nem érdekeli, Ariana. Ne add meg ezt az örömet számára! – Közelebb hajolt hozzá, és a fülébe súgta: - Susan perverz élvezetet talál abban, ha téged bánthat. De neked nincs semmi okod rá, hogy elviseld. A bűn, amelyet a te válladra helyezett, nem valós. Nincs is, miért vezekelned.

            - Igyekszem megfogadni a tanácsodat. Apának, hogy tetszik ez a giccses parti? – kérdezte, miközben Mattbe karolt, és a főasztal felé sétáltak.

            - Elviseli, bár biztos vagyok benne, hogy nagyon kellemetlenül érzi magát.

            - Matt? – torpant meg egy pillanatra Ariana, és kérdőn nézett fel a fivérére. – Ki készítette a díszletet?

            - Miért?

            - Borzasztó ízléstelen.

            Matthew hangosan felnevetett húga ártatlan megjegyzésén, és tovább húzta eredeti céljuk felé.

            Ariana nem is különbözhetett volna ennél jobban az anyjuktól. Nem árulta el neki, hogy az egész dekoráció a művészi hajlamait látványosan kiélő Susan Kendall ötletein alapult.

            Amikor a terem másik végében lévő, kétszemélyes főasztalhoz lépett, lopva végigpillantott az apján.

            A férfi egy év alatt nagyon megöregedett. Egykor sötétszőke haja – amelyet a kisebbik lánya és a fia is örökölt – megfakult. Mintha egy pillanat alatt őszült volna meg. Arcára, amely sok nő szívét dobogtatta meg, mély árkokat festett a sok munka, és a küzdelem a magánéletében. Marcus Kendallt sok csapás érte az elmúlt hét évben. És ezeknek közvetve, vagy közvetlenül a felesége volt a felelőse. Szikár alakja megtört a két infarktus miatt, amelyeket hosszú, nehézkes felépülés követett. Az orvos megmondta: minden eddiginél jobban kell kímélni a gondoktól, és a feszültségtől, mert a következő rohamot már nem élte volna túl. Ezt az utasítást mindenki betartotta, kivéve egyetlen embert.

             Susan nem volt hajlandó tudomást venni sem problémáról, se betegségről, amíg azok nem őt érintették személyesen. De hát, mit is vártak? Azt, hogy majd készségesen, és odaadóan ápolja a beteg férjét? Ugyan már! Ez nem volt elvárható egy olyan asszonytól, aki a fia ballagásakor éppen egy szépségszalonban ült, pedikűröztetett. A kisebbik lánya ötödik születésnapján pedig éppen fontos vásárolnivalója akadt.

            Szomorú… Más nő bármit megadna egy ilyen családért. Egy ilyen férjért, és ilyen gyerekekért. Nem úgy az ő anyja.

            Ariana beoldalazott az asztal mellett, és leült az édesapja mellé. A férfi azonnal felélénkült. A csillogó kék szemei… ez volt az egyetlen, amit még a betegség sem tudott megtörni.

            - Ideértél, kicsikém? És milyen gyönyörűséges vagy ma este. – Marcus hangja érdes volt, füstös a dohányzástól, amelyet semmilyen orvosi utasításra nem hagyott abba.

            - Köszönöm. – Cuppanós csókot nyomott az apja beesett, ráncos arcára. – Jól érzed magad, apa?

            - Ne aggodalmaskodj állandóan miattam, ifjú hölgy! – paskolta meg gyengéden lánya kezét. – A bátyád épp eleget rágja a fülemet. Képzeld el a múltkor, amikor bementem a bankba, azzal fenyegetett, hogy a biztonsági őrökkel dobat ki, ha nem megyek haza. Hah! Mintha az én bankomból bárki venné a bátorságot, hogy kirúgjon engem.

             - Ha nem, akkor megtettem volna személyesen én – szólt Matt az asztal másik oldaláról.

            - Nem eszik azt olyan forrón, fiam! Attól függetlenül, hogy most egy kicsit gyenge vagyok, annyi erő még maradt bennem, hogy lekenjek neked egy jó nagy nyaklevest.

            Matt erre a riposztra szemtelenül elvigyorodott, és az apjára kacsintott. Ariana jókedvűen felkacagott.

            Amióta kibékültek, valamint minden vitás ügyet tisztáztak egymás között, a bátyja és az apja kapcsolata feszültségektől mentes lett. Képesek voltak már a másikkal tréfálkozni, incselkedni, és olykor fenyegetőzni. Nem mindig volt ez így. Arianát pedig végtelenül boldoggá tette a kettejük között kialakult harmónia.

            Ahogy szórakozottan hallgatta kettejük civódását, a hátán meleg borzongás futott keresztül. Mint amikor tollpihével simítják végig az ember bőrét, egyszerre csiklandós és meleg érzés, amitől apró kis libabőrök ütköznek ki testének minden részén. Tudta, hogy valaki figyeli. Ez a figyelem azonban valahogy más volt, mint az, amit az anyjától kapott. Kellemes, bizsergető… izgató.

            Felemelte a fejét, majd hanyagul végigfutatta a tekintetét a teremben összegyűlt előkelőbbnél-előkelőbb vendégeken.

            Látott néhány ismerős arcot, de nem vette a fáradtságot, hogy bármelyikükkel is kontaktusba kerüljön. Már éppen visszafordult volna az apjához, és a bátyjához – ugyanis nem látott senkit, aki ezeket az érzéseket kiválthatta volna belőle –, amikor a vele átellenes sarokban magára vonzotta a pillantását egy olyan fekete színű haj, amelyet eddig csak egyszer látott életében, ám nem tudta elfelejteni.

            Ó, te jó ég! Ariana szíve hevesen feldobogott. Az egész testében érezte a lüktetését.

             Mi a fene… Ez nem lehetett igaz. Számított rá ugyan, hogy találkozik még ezzel a férfival, azonban azt soha nem hitte volna, hogy éppen itt.

            A smaragdzöld szemek hihetetlen intenzitással lángoltak; fogva tartották az ő szemeit, mint egy láthatatlan kötelék, amely nem engedte, hogy másfelé nézzen. Nem… a férfi nem engedte, hogy elfordítsa róla a tekintetét. Az íriszei pontosan olyan vibrálóan zöldek voltak, ahogyan a gondolatai őrizték.

            A férfi körül állt néhány másik férfi, és nő, azonban ő nem figyelt rájuk. Kitartóan rajta tartotta a szemét, kényszerítette a kapcsolat fenntartására.

            Ariana testét elöntötte az adrenalin. Forrón zúgó lávaként folyt végig az erein, mintha belülről égett volna. Melege lett, a ruháját pedig túl szűknek érezte. Ekkor látta meg. Igen, most konkrétan be tudta azonosítani, hogy amit ennek az ismeretlennek a szemeiben vett észre az vágy volt. Színtiszta vágy. Abból a fajtából, amely hajnalba nyúló, fülledt, szenvedélyes szeretkezést ígér.

            Mivel a lány tudta, hogy a férfi nem akar semmit tőle, amikor az esze uralkodik felette, még inkább mámorító volt az érzés, hogy a teste nagyon is óhajtja az ő jelenlétét. Vajon, milyen érzés lehet hagyni, hogy meghódítsa? Milyen lehet az érintése? Milyen lehet a csókja? 

            A szeme sarkából észrevett egy káprázatos zöld ruhát viselő jelenést, aki éppen a férfi felé tartott. Annak tekintete pedig rögtön elkalandozott a másik nő felé.

            Ariana teste, mintha kihűlt volna. Már nem fűtötte a zöld tűz, ami a terem másik végéből irányult rá. Halványan elmosolyodott. Ugyanis azonnal felismerte a neki eddig háttal állót, nem téveszthette össze senki mással azt a karamellaszínű hajat. A nővére tökéletes időzítéssel tudta tönkretenni a szép pillanatokat.

            Na, persze a férfit sem hibáztathatta, hogy Delia azonnal felkeltette az érdeklődését. Nagyon szép volt, és szinte árasztotta magából az érzékiséget.

            - Kit figyelsz? Percek óta a hangodat sem hallottuk – hajolt le hozzá Matt, ezzel eltakarva a kilátást előle.

            - Megérkezett Delia.

            - Feltűnő, mint mindig. Már megszokhattuk – fordult hátra, hogy ő is megnézze a nővérüket. – Úgy látom, újabb áldozatot talált magának.

            - Matthew! Megígérted nekem, hogy nem becsmérled a testvéredet – szólt közbe az apjuk szigorúan. – Hárman vagytok testvérek, nem ketten. Ezt ne felejtsd el!

            - Te pedig azt ne feledd, hogy ő nem…

            - Matt! – emelte fel a hangját Ariana is. Ez a titok évek óta égette őket, mégis hallgattak róla, néma megállapodásként. – Delia a nővéred. Akármilyen, a nővéred.

            - Épp olyan, mint Susan.

            - Függetlenül ettől, tiszteletben kell tartanunk őt. – Tekintete újra a barnahajú lány felé tévedt. Pontosabban annak beszédpartnere felé. – Ki az a férfi, akivel annyira igyekszik flörtölni?

            - Ó! Nem ismered? – kérdezte Matt, miközben a homlokát ráncolta nemtetszése jeléül. – Pedig már beszéltem neked róla, nem is egyszer. Ő a Kendall bankok legfontosabb kliense.

            - Dorian Blade – válaszolt a fia helyett Marcus. – Építőipari vállalkozása van.

            - Dorian Blade? – Ariana elgondolkodva előrehajolt, állát a tenyerébe támasztotta, és fesztelenül megnézte magának még egyszer a fekete hajú férfit. – Szóval ő a tulajdonosa az irodaháznak, amelyben a rendelőmet megnyitottam.

            - Igen, a Blade Tower. Nem véletlenül ajánlottam. Nem csak az egyik legjobb épület a városban, de az egyik legbiztonságosabb is. Dorian tett róla – mondta Matt, és a húga felé nyújtotta a kezét. – Gyere, bemutatlak neki.

            - Most már kíváncsivá tettél – állt fel a lány, és belekarolt a fivérébe. – Apa, egyedül hagyhatunk néhány percre?

            - Természetesen. Nem kell engem egész éjszaka pátyolgatni. Rendben leszek – intett nekik.

            - Egyre gyengébb – súgta a bátyjának Ariana, miközben a terem túloldalán beszélgető pár felé haladtak.

            - Igen. De erről ne beszéljünk előtte! Látszik, mennyire tartani akarja magát

            - Nem kellett volna ezt a partit éppen most megrendezni, amikor apa ennyire nincs jól.

            - Tudod, milyen Susan. Semmi más nem érdekli csak a saját fénye. És ő most akart ragyogni. – Matt ide-oda fordult, és köszöntötte a vendégeket, mindenkivel váltott néhány udvarias szót.

            Ariana nehezen tudta levenni a szemét a kettősről, akik felé éppen haladtak.       

            Delia látszólag bevetette magát, nem is akárhogyan. Minden mozdulata, minden gesztusa árasztotta magából a bujaságot, a csábítást. Bármelyik hím azonnal ugrott volna egyetlen intésére. Nem volt kétséges, hogy mi lesz a végkifejlete ennek a hódítási kísérletnek. És ez neki valamiért nem tetszett.

            Dorian… Arianának tetszett a név csengése. Illett a férfihoz, bárki választotta számára, pontosan tudta, hogy milyen erőteljes hatást gyakorol. Sejthette, hogy egyszer majd ez a név nagyon sokat fog számítani.

            A vastag szálú, fekete haj az egyik csillár fényében kékesen ragyogott fel. Hát nem tévedett a múltkor; valóban különleges a színe.

            Ekkor, mintha csak megérezte volna, Dorian rákapta a tekintetét. Hosszan, mélyen, kapcsolódott egymásba a pillantásuk, éppen úgy, mint alig néhány perce. Ám a meghitt jelenet átformálódott valami mássá, mert a jelen állapotban már hárman vettek részt benne.

            Ariana elmosolyodott, mert látta, ahogy Delia csak beszél, beszél, Dorian azonban már nem szentelt neki figyelmet.

            Ahogy hozzájuk léptek, Matt maga elé tolta a lányt.

            Dorian azóta szemmel tartotta Arianát, ahogy az betette a lábát a terembe. Micsoda sorsszerűség. A lány minden mosolya, minden mozdulata nagyon őszintének tűnt. Főleg, amikor Matt a közelében tartózkodott.

            A szőke férfi nagyon gyorsan elé sietett, amikor látta, hogy Ariana megérkezik. Attól a pillanattól kezdve senki más nem létezett számára. Odakísérte az apjához, aki szintén nagyon jól ismerhette a lányt, mert kedélyesen társalgott vele. Matt pedig nem hagyta magára. Nagyon fontos lehetett számára ez a kis virágszál, ha még neki is képes volt hátat fordítani, bárminemű szabadkozás nélkül. Nem hibáztatta érte. Ha… mások lettek volna a körülmények, ha más lenne ő, akkor hasonlóan cselekedne. Megpróbálná elcsábítani azt a kék szemű szépséget, és azonnal randevút kérne, hogy minél előbb eljussanak a lényegig.

            Sajnos azonban a körülmények adottak voltak, nem választhatta meg őket. Éppen ezért azonnal kapott Delia hangtalan ajánlatán, ahogy a lány a közelébe ért. Hallgatta a csacsogását, középmély hangját, nézte kacér mozdulatait, ahogy hosszú, karamellabarna haját dobálja egyik oldalról a másikra. Tisztában volt a pántnélküli, zöld ruha alatt megbúvó csodás testtel is. Csakhogy mindez nem hozta olyan lázba, mint az elvárható lett volna bármely egészséges szexualitással megáldott férfitól.

            Delia már régóta felajánlotta számára a testét, és egy kis szórakozást, ám Dorian mindezidáig visszautasította, nem akart konfliktust Mattel - akihez nem csak üzleti ügyek, hanem barátság is fűzte -, de nem akarta megsérteni Marcust sem, amikor tudvalevő volt a gazdasági szférában, hogy az idős férfi két súlyos infarktuson esett át.

            Most meggondolta magát. Delia ismerte a szabályokat, nagyon is ismerte. Gyönyörű, vonzó nő, karcsú derékkal, arányos idomokkal rendelkezett. Nem találhatott benne hibát, mégis… az a másik foglalkoztatta, amelyik már napok óta elfoglalta az elméjét, és elvette az álmát.

            Megérezte, hogy közelebb áll már hozzá, mint az előbb. Dorian azonnal felé kapta a pillantását, aminek következtében ismét elöntötte a már jól ismert forróság.

            Ariana nem viselt olyan kihívó ruhát, mint Delia. A könnyű sifon anyag egészen a földig ért, pávakék színe pedig felhívta az emberek figyelmét, ugyanakkor csak tovább növelte viselője fényét. Karcsú derekát csodás tengerkék selyemöv emelte ki, a dekoltázsa pedig igazán diszkrét volt, ennek ellenére sokat sejtető. Gyönyörű, mézszőke haját magasan kontyba fésülték, így látni lehetett, karcsú, fehér nyakát.

            Dorian mély levegőt vett. Az istenért! Miért van rá ez a nő ilyen hatással? A terem tele van szebbnél-szebb hölgyekkel. Fiatalokkal, érettekkel, szőkékkel, barnákkal, feketékkel. Választhat akár férjes asszonyt, vagy tüzes egyedülállót. Egyetlen hívogató pillantása elegendő lenne, és nem menne ma éjszaka partner nélkül haza. De nem, egyetlen másik nő sem érdekelte, beleértve az előtte álló csábítót is. Csakis Ariana… Csak az övé volt a figyelme. Hívogatta, mint a fény a bogarakat. Hiába tudta, hogy ez halálos csapda lenne a számára, hiába látta tisztán az elméje a valóságot, ez a fény túlságosan ragyogó volt, és finom meleg.

            Egyre közeledett felé, pontosan felé. A teste egészen felhevült, forró lett körülötte a levegő, a nyakkendője pedig fojtogató. Elmosódtak a zajok, és a hangok. Delia beszéde is egybefolyó zúgássá alakult, mint a víz. Minden tompa volt, lázongó, izgatott testét kivéve. Ha más ember lenne, konkrétan tudná, hogy mit is tenne ezzel a nővel. Még lehet, hogy ágy sem kellene hozzá. Csak egy csöndes hely, egy félhomályos sarok. Milyen kár, hogy ő semmiben sem számít hagyományos férfinak, mert nem képes rá… Kizárólag a saját módszerét ismerte az örömszerzésre. Azonban elnézve Ariana finom, kicsi testét, szép arcát, a szemeiből áradó  kedvességet, ez a lány számára nem jelentene örömet. Sőt, eltiporná a lelkét, elvesztené a fényét, és örökre keserű maradna. Ezért, éppen ezért nem választhatja őt. Sem egy éjszakára, sem egy órára. Ösztönösen érezte benne a jóságot, és a törékenységet. Nem, Ariana nem ismerte a szabályokat, az ő, szabályait. És bármennyire is vonzotta, ezúttal nem engedhetett a teste sóvárgásának.

            Ariana jobban illett Matthewhoz, bármilyen zsigeri tiltakozást is érzett emiatt. Általában nem okozott gondot számára átengedni a nőket másoknak, ezt az egyet valahogy mégis, nehéz volt. Főleg azt látni, hogy mennyire meghitten viselkedett az őt átölelő férfival. Mintha nagyon intim viszony lenne kettejük között. Ez az, ami számára soha nem fog megadatni…

            - Dorian! – hallotta most már tisztán Delia hangját.

            - Tessék? – nézett rá értetlenül.

            - Percek óta szólongatlak. Mi volt az, ami ennyire elvonta a figyelmedet rólam, hm? – lépett hozzá közelebb mosolyogva. Dorian pedig ösztönösen hátrált egy lépést. – Mi az? Nem vagyok fertőző.

            - Biztos, hogy el kell ezt magyaráznom neked? – nézett Deliára hűvösen.

            - Igazad van. A szabályok. Sajnálom. Nem felejtem el. Mit szól…

            - Delia! Hát végre te is megérkeztél – szólalt meg mögötte Matt hangja. – Oda sem jöttél köszönni hozzánk. Ez nem vall valami jó modorra.

            - Matt, ha nem látnád, éppen beszélgetek Doriannel, és zavarsz. Ez sem vall jó modorra – fordult ingerülten az öccse felé, azonban a tekintete először Arianába ütközött. – Á, megérkezett a hercegnőd, ezért vagy hát ilyen boldog, Mattie.

            - Én is nagyon örülök, hogy látlak, Delia – vágott közbe Ariana negédes hangon, hamis mosollyal.

            - Szerintem, ne játsszuk meg magunkat!

            - Pedig ahhoz te nagyon értesz, hiszen a legkiválóbb mestertől tanultad, nemde bár? – Ariana szavai élesek voltak, mint egy-egy penge, és mind célba talált.

            - Ria! Mit mondtál nekem éppen az előbb? Vagy az a szabály már nincs érvényben? – kérdezte Matt vidáman elmosolyodva.

            - Sajnálom. – Nem érzett bűntudatot a szavai miatt. Megtanulta, ha nem támad idejében, ő fogja kapni a sebeket. A másikkal nem küzdhetett, de Deliával igen.

            - Nos, ha már kénytelen-kelletlen belecsöppentél egy családi veszekedésbe, Dorian, akkor engedd meg, hogy bemutassam neked a másik testvéremet is – mondta Matt, és gyengéden megsimította Ariana arcát.

            - Testvéred? – hökkent meg Dorian, tekintete Matt és Ariana között járt. Igen, most már látta a hasonlóságot, amire eddig nem figyelt. Akár ikrek is lehettek volna. A magasságukat leszámítva, a testvérek, szinte mindenben egyeztek, de leginkább a színeik.

            - Ariana Kendall – nyújtotta ki felé a lány a kezét, majd elmosolyodott. – A múltkori találkozásunk alkalmával nem mutatkoztunk be.

            - Ti már találkoztatok? – szisszent fel Delia.

            - Igen, a rendelőm Mr. Blade irodaházában van – válaszolt Ariana a kezét továbbra is kinyújtva a férfi felé.

            - És miért nem mutatkoztatok be? – kérdezte Matt.

            - Szeretnéd, ha mélygarázsokban ismerkednék idegen férfiakkal? – pillantott rá húga, a szeme sarkából.

            - Az kéne csak! – háborodott fel a férfi. – Meg ne próbáld!

            - Különben pedig különleges volt a helyzet. Költözködtünk, rengeteg cucc volt a kezünkben, nekem is, Debbie-nek is, a közelben pedig sehol egy erős férfi. Így kifejtettem a véleményemet a nemed összes képviselőjéről.

            - Gondolom, miket mondhattál – húzta el a száját Delia, majd a testvére még mindig kinyújtott keze felé nézett, amelyet Dorian ez idáig nem fogadott el. Beleharapott az ajkába, hogy az ne húzódjon kárörvendő mosolyra. Végre egy férfi, aki nem a szende kis húgocskáját részesíti előnyben vele szemben.

            Dorian nézte Arian felé nyújtott, apró kezét. Az érintése biztosan olyan, mint a meleg selyem, gyengéd és érzéki. Nagyon szívesen megfogta, megnézte volna, hogyan illik a sajátjába. Milyen, amikor a bőre hozzáér az ő bőréhez. A szíve erre a gondolatra ijedten rebbent meg. Egy belső hang pedig azt súgta neki: nem, nem teheted meg! Emlékezz, mi történt a legutóbb! Dorian nagyot nyelt, a légzése pedig felgyorsult. Már mindenki őt nézte. Ó, egek, hogy utasítsa vissza a kézfogást úgy, hogy ne sértse meg sem Arianát, sem a bátyját.

            Pillantása Ariana arcára rebbent. Légszomj vett erőt rajta. A kezei hol ökölbe szorultak, hol elernyedtek. A tarkója bizsergett. Legszívesebben odakapott volna, hogy megdörzsölje.

            Azonban a lány meglepte őt. A kékezüst szemek elgondolkodva vizsgálták őt. Újra az a furcsa érzés kerítette a hatalmába, hogy Ariana lát valamit, amit senki más. Titkokat lát. Még ha nem is tudja pontosan megfejteni őket, de többet sejt, mint bárki körülötte. Többet, mint szabadna.

            A lány lassan, mindentudón elmosolyodott. Ahogy a szemeibe nézett, gyengédség és megértés sugárzott Dorian felé. Szinte észrevétlenül bólintott a férfinak, majd Mattbe karolt. Dorian megkönnyebbült, most megmenekült.

            Matt és Delia még mindig nem tudott napirendre térni a dolgok fölött, furcsállva nézték a párost, akik szavak nélkül is jól értették egymást. Matt szólásra nyitotta a száját, hogy sikerüljön megértenie, mi is történt itt az előbb, de Ariana figyelmeztetően megszorította a karját.

            - Nos, mivel az ön irodaházában dolgozok, gondolom, elég gyakran futunk majd össze.

            - Pontosan, mivel is foglalkozik ön? – Dorian viselkedése újra lehűlt. A szívverése megnyugodott, a légzése lelassult, a pánik távozott… egyelőre. – Ha jól értettem, rendelője van. Valamilyen orvos talán?

            - Ariana valami terapeuta – szólt közbe Delia, miközben igyekezett közelebb húzódni Dorianhez. A férfi megint arrébb lépett. Ez pedig újfent nem kerülte el Ariana figyelmét.

            - Milyen kedves, hogy tisztában vagy azzal, mi is a foglalkozása a testvérednek – jegyezte meg Ariana Delia számára, azonban a tekintetét továbbra is Dorianen pihentette. – Pszichoterapeuta vagyok.

            Dorian testét összerántotta a meglepettség, a szavak pedig nem jöttek a szájára.

            Ariana újra azzal a mindentudó mosollyal nézett rá, szemeiben pedig derültség csillant. Na, bassza meg!