Harmadik fejezet

Azt mondják, a Sors szeszélyes kedve szerint játssza a saját kis játszmáit, az embereket pedig úgy mozgatja, mint a kicsinyített bábukat; összekuszálja az életüket, még több nehézséget állít eléjük, majd megoldja a problémáikat.

      Dorian úgy érezte, ő eljutott a második szakaszba. El sem tudott képzelni másik nőt, aki Ariana Kendallnél jobban összezavarta volna az életét jelen pillanatban. Neki pedig ez most gondot jelentett, nagy gondot. Az, hogy a figyelme nem teljes egészében a sajátja, és az ügyé, amelyet minél előbb meg akart oldani, dühítő volt. A cél, amelyet meg kellett valósítani, hamarosan elérkezik a kezdő lépéshez. Egyáltalán nem mindegy, hogy ép elmével fog hozzá, vagy sérülttel.

       Ha képes volt túlélni azt a hat borzalmas évet, amikor minden rémálma valóra vált, akkor most is egészségesnek kellett maradnia, hogy beteljesíthesse, amit akkor megfogadott. Nem csak saját maga számára, hanem mindazoknak is, akik ott szenvedtek.

      A táblát felállították, a bábuk készen álltak, ő pedig megnyitotta a játszmát. A csata hosszadalmas lesz, véres, és kegyetlen. Csakhogy ő megtanulta az évek során a türelmet; pontosan tudta, hogy hová kell lépnie, mikor, és melyik bábuját üsse le az ellenfélnek.

     A kórház, amelynek projektjét elnyerte egy másik vállalkozó elől, megtette a hatását. Már csak azt kell kivárnia, hogy hogyan fognak lépni erre a nyílt kihívásra. Ő pedig alig várta. A pénz, amelyet az évek alatt megkeresett, a hatalom, amelyet kitartással, fáradalmas munkával, és harccal megszerzett csak eszközök voltak a kezében a terve megvalósításához. A stratégia, amely olyan célhoz vezetett, olyan útvesztővé változott, hogy illetéktelen szem nem is láthatta a lényeget, a valóságot. Azt a valóságot, amelyet elrejtett az emberek elől. Ez a cél a bosszú volt…

           

    Szerencsétlen helyzetbe került. A főasztalhoz legközelebb eső, négyszemélyes asztalhoz szólt a névkártyája. Nem is akármilyen vacsorapartnerekkel. A három Kendall testvér ült körülötte. Valaki odafönt nagyon meg akarta izzasztani őt, gondolta, és ösztönös mozdulattal túrt bele a hajába, hátrasöpörve a szeméből a tincseket.

    Pillantást érzett magán függeni, amikor felnézett, kiderült, hogy igaza is van. Halk zene szólt a háttérben, a vendégek jókedvűen csevegtek, Matt és Delia pedig halkan vitatkozott. Ariana nem szólt egy szót sem, csillogó kékezüst szemei rátapadtak. Dorian kényelmetlenül érezte magát a tekintete súlya alatt. Most már azzal is tisztában volt, hogy miért. Ó, te jó ég!  Ez a helyzet talán még annál is rosszabb, mint amilyennek először feltételezte. Mégpedig azért, mert Ariana nem csak egy érzelmekre fogékony ember volt, ő ezt megtanulta. Minden apró kis fortélyt, amelyet arra fejlesztettek ki a szakorvosok, hogy elsajátítva őket, bármilyen titkot megfejtsenek a pácienseik magánéletében. Aztán, ha az a kliens elég gazdag, befolyásos, vagy ismert, akkor egyenes út van a zsarolásig. Ám, hogyha nem teljesítik a követeléseiket, akkor ezek a titkok, ezek a személyes információk sokkal szélesebb közönség elé tárul. Az ilyen etikátlan cselekedetek tönkretehetik egy ember presztízsét, karrierjét, életét…

    Vajon Ariana is képes lenne efféle megvetendő tettre? Igaz, neki nincs szüksége pénzre, de vajon hírnévre sem? Hiszen Dorian még nem hallotta a nevét semmilyen ismerősétől, nem olvasott róla újságban, és nem találkozott vele az interneten sem. Pedig sokszor átnézte a közelében található pszichológusok névsorát, amikor úgy érezte, a teste teljesen kimerült az elméje és az érzelmei küzdelmében. Az első csalódás után soha többé nem tudta rávenni magát, hogy felkeressen bármilyen elmeszakembert. Az évek alatt kialakult bizalmatlansága, és a rossz tapasztalata szinte megtiltotta, hogy bármifajta segítséget kérjen, ami csökkenthette volna a terheit.

    Na persze, ha belegondolt, azóta az a sarlatán már örülhet, hogyha kapott bármilyen törvényes munkát. Az édesanyja nem dicsérte volna meg eme tettéért, ellehetetleníteni egy ember életét… hm… nem valami kedves dolog. De hát az az ember pontosan ugyan ezt akarta vele tenni némi aprópénzért. Különben pedig alaposan utánanézett a családi hátterének: sem gyereke nem volt, sem felesége. A lelkiismerete már nem gördített akadályt elé.

     - Ösztönös ellenérzései vannak a pszichológusokkal, Mr. Blade? – kérdezte Ariana, kizökkentve a gondolataiból.

     - Nem, inkább a tapasztalataim alapján nem bízom bennük.

     - Ha szabad megkérdeznem, hánynál járt az évek folyamán?

     - Egynél. Ez pedig éppen elég volt egész életemre. Mind a ketten megbántuk azt a néhány alkalmat, higgye el nekem – felelte Dorian fölényes mosoly kíséretében.

    - Talán ajánlhatok önnek néhány remek szakembert.

    - Miss Kendall! Mégis miből gondolja, hogy szükségem van bármilyen szakemberre? – kérdezte Dorian felvont szemöldökkel. – Őrültnek látszom? Beszámíthatatlannak, esetleg közveszélyesnek?

    - Úgy hiszi, hogy csak ezeknek az embereknek van szükségük terápiára? – Ariana előrehajolt, az állát a tenyerébe támasztotta. – Bármilyen egészséges embernek elkel néha az, hogy legyen, aki meghallgassa, aki – még ha látszólag is – leveszi a terhet a vállukról néhány órára. Ez a sorsa az olyan magas pozícióban lévő üzletembereknek, mint ön is. A csúcsragadozó is elfáradhat annyira, hogy sokáig ne akarjon vadászni. Nem igaz? – közben úgy nézett rá, hogy Dorian biztos lehetett benne, tényleg átlát néhány védőfalon.

      - Ha elfogadnám az ajánlatát, kit javasolna, akinek van annyi tudása, és tapasztalata, ami számomra megfelelővé teszi, illetve ismeri, és be is tartja az orvosi etika szabályait?

      - Önmagamat természetesen.

      - Egy kis marketinget végez éppen rajtam keresztül, Miss Kendall? – hajolt előrébb most már Dorian is.

     - Doktor.

     - Parancsol?

     - Doktor vagyok. Dr. Ariana Kendall. Megnézheti a diplomámat – vágta rá szemtelenül a lány. – Ha néhány emeletet lejjebb ereszkedik a fensőbbséges vállalatának székhelyén, akkor akár a saját szemével is láthatja.

    - Az dívik mostanság, hogy az egyetemről kikerült lánykák így gúnyolódnak az emberrel abban a reményben, hogy a páciensükké válik? – vonta össze Dorian a szemöldökét rosszallóan. Ariana olyan vidáman nevetett fel, hogy a férfi egy pillanatra meghökkent. A lány hangjában tiszta öröm csengett, és bárki feloldódhatott volna ebben a kacagásban; lángolt benne az élet élvezete. Elbűvölő volt.

     - Higgyen nekem, Mr. Blade, nem most jöttem az egyetemről. Már egy éve praktizálok - mosolygott rá Ariana. – Huszonöt éves vagyok, és szabad alkoholt is innom, bármilyen meglepőnek találja.

    - Matt, a húgod éppen csúfot űz belőlem – fordult a szőke férfi felé, aki néhány perce már élvezettel hallgatta a kettejük szócsatáját.

    - És nem tudod magad megvédeni tőle? – vigyorodott el pimaszul Matt. – Hiszen alig százötven centi, te pedig egy jól megtermett fickó vagy.           

    - Már megbocsáss! – emelte fel a hangját felháborodottan Ariana. – Százhatvan centi vagyok, nem mellesleg pedig csak te vagy olyan lovagiatlan, hogy kihasználd velem szemben a testi erőfölényedet.

   - Örülök, hogy ennyire jól szórakoztok anélkül, hogy figyelembe vennétek a jelenlétemet – szólt közbe élesen az eddig duzzogó Delia. – Megérkezik Ariana, mindenki üdvöskéje, és a férfiak rögtön elvesztik az eszüket tőle. Hát gratulálok, húgocskám, szereztél egy újabb hódítást. Csak tudd megtartani.

    Delia felcsattanására az asztal körül megfagyott az eddig oldott hangulat. A csönd összesűrűsödött négyük között. Egyikőjük sem szólt egy szót sem, mert a lánynak valahol igazat adtak, azonban a kirohanása, és a figyelemre vágyása egy kislányéhoz volt hasonlatos.

    Ariana és Matt ezt már megszokták, de kellemetlen helyzetbe hozta őket, hogy egy idegen előtt is át kellett élniük ezt a sokszor látott szituációt.

    Nem egészen Delia hibája volt, hogy nem tudta visszafogni a kikívánkozó érzelmeit. Soha nem várták el tőle, hogy bármilyen módon is tiszteletet mutasson, ha ő maga nem akart. Delia élete szerencsésen alakult mindig is. A szüleik elkényeztették őt. Sokáig a lány kapta azt a figyelmet, és szeretet is, amelyből más körülmények között a másik két testvérnek is járt volna egyenlő módon.  

     Miután a dolgok egészen más fordulatot vettek hét évvel ezelőtt, Delia képtelennek tűnt elviselni a változást, ezért neheztelt a testvéreire, de leginkább Arianára.

    A megérkező vacsora mentette meg őket a kínos csendtől, ugyanis addig mind a négyen igyekeztek más-más irányba nézni, az italukkal kitölteni a beszélgetés hiányát.

   Ariana mély levegőt vett. Egy kiszabadult hajfürtöt visszaigazított a kontyába. Elkapta Dorian pillantását, ahogy az követte a mozdulatot.

   Ariana tisztában volt vele, hogy meglehetősen egyszerűen öltözött fel. A lélegzetelállító pávakék ruhát leszámítva semmi ragyogó nem tűnt fel rajta. A fehér, gyöngy fülbevalón kívül nem is viselt ékszert. Miért is tette volna? A nővérén, és az édesanyján egy tucat nő számára elég ékszer csillogott. Természetesen nem a saját költségükre.

    Delia is ugyanúgy szerette a feltűnő darabokat, mint Susan. Gyémántok ragyogtak a kezén, a fülében, és a nyakában is. Hát nem tudja ez a lány, hogy ezek nélkül is nagyon szép?

     Ariana látta, hogy Deliának is feltűnt Dorian önkéntelen figyelme. Azonban erre csak összeszorította a száját, és ivott még egy korty pezsgőt.

           

     Minden vendéghez odalépett egy-egy pincér, majd eléjük helyezték a csodásan tálalt, és díszített előételt.

    Ariana a szeme sarkából a fivérét nézte, aki a tányérján sorakozó étel látványára elkínzottan felsóhajtott. A lány összeszorította az ajkait, hogy ne kacagjon fel hangosan.

     Nos, az édesanyja megint választékos volt még az étel terén is.

    - Az előétel, hirtelen sült libamáj kenyérpudinggal, és tőzegáfonyával – jelentette be az asztalukhoz lépő egyik pincér. – Jó étvágyat kívánunk!

     A hófehér tányér közepén elhelyeztek egy szelet átsütött libamájat, mellette a formában sütött kenyérpudingot, majd ezt megkoronázva néhány szem karamellizált tőzegáfonyát szórtak rá, némi színes öntettel megspriccelve. Ínycsiklandóan festett, de egyáltalán nem tűnt laktatónak.

      Ariana közelebb hajolt a fancsali képet vágó Matthez.

    - Susan nem a Four Seasons konyhájából rendelte a vacsorát?

    - Nagy sajnálatomra nem – böködte meg a villájával az áfonyaszemeket a férfi. – Valamilyen most felkapott sztárséfet bízott meg a főzéssel. Ide nem engedték be a konyhába, de azt vállalták, hogy felmelegítik az elkészített ételeket.

    - Jobban jártunk volna, ha helyben készítenek el mindent.

    - Ó, tudod, hogy Susannak soha nem felel meg a kézenfekvő. Neki mindig valami váratlant, és lenyűgözőt kell tennie. – Levágott egy darab májat, és megízlelte.  – Mi tagadás, eszméletlenül finom, és pontosan annyi, amennyi még egy párnapos bébinek sem lenne elegendő. – Közelebb hajolt a húgához, és cinkosan a fülébe súgta: - Eljöhetnél hozzá főzni valami finomat.

     - Matt, mire hazaérünk legalább hajnal két óra lesz.

     - Igen, és én rohadtul éhes leszek.

    Ariana elmosolyodott, megsimogatta a bátyja kezét, majd hozzáfogott az előételhez.

   Amíg elfogyasztotta az adagját, végig magán érezte a vele szemben ülő Dorian tekintetét. Ennek ellenére mégsem nézett fel rá. Nyilvánvalóvá vált, hogy a testvére magának akarja a férfit. Delia pedig általában megszerezte azt, amire igénye volt. Annak sem látta nyomát, hogy visszautasításban lenne része, ha igazán bevetné magát. Éppen ellenkezőleg.

    Delia tapasztalt szerető volt. Ismerte a játékszabályok minden apró kitételét. Ezzel ő nem versenyezhetett, még akkor sem, ha erre a férfira kifejezetten vágyott.

   Minden fogás elfogyasztásával egyre inkább visszatért Delia önbizalma. Immáron ő vezette a beszélgetést, ő állt a középpontban. Ezt a változást pedig az asztaltársaság minden tagja elfogadta. Látszólag…

    Mikor a pincérek szervírozták a desszertet is Ariana már kényelmetlenül érezte magát. Láthatólag a nővérének sikerült minden figyelmet magára irányítani a kacérkodásával. Már azt sem tudta, hogy merre forduljon, hogy ne kelljen azt az erőltetett édelgést néznie, amely megelőzte a nehéztüzérséget: a csábítást, amit Delia mesterfokon űzött.

    A lány előtt nem volt titok, hogy mindennek mi lesz majd a végkifejlete. Ez egy úgymond nyilvános előjátéka volt annak, ami majd az ágyban fog folytatódni hamarosan.

    Ekkor találkozott össze a tekintete újfent Susanéval. Az anyja meglehetősen önelégültnek tűnt a főasztalnál ülve. Idősebb lányán pihentette egy darabig a pillantását, majd Ariana felé küldött egy csúfondáros mosolyt. Éljen az anyai szeretet, és az elfogulatlanság, gondolta a lány cinikusan.

    Akaratlanul emelte fel a fejét, és döbbenten vette észre, hogy Dorian ugyan abban a pillanatban őrá néz. Érdekes és megmagyarázhatatlan cselekedet volt ez mindkettejük részéről. Egyikük sem tudott mit kezdeni a helyzettel.

   Az eddig csacsogó Delia elhallgatott látva, hogy beszédpartnere figyelme újra elkalandozott. Bosszúsan szorította össze a száját, és Arianára függesztette a tekintetét. Azok a szemek pedig nem éppen kedvesen néztek rá. Ariana szinte hallani vélte a ki nem mondott parancsukat: el kezekkel, ő az enyém!

    Csakhogy nem tehetett ellene semmit. Azok a tiszta, zöld szemek szinte vonzották az övét. Mintha csak arra ösztönözték volna, hogy olvasson belőlük, lássa meg a titkokat, az érzelmeket. Fejtse meg őket, aztán pedig adjon vigaszt. Olyasfajtát, amelyet ez a férfi még soha nem tapasztalt. Nagy volt a kísértés. Túl nagy. Ariana pedig biztos volt benne, hogy csak a képzelete űz tréfát vele. Dorian Blade a tápláléklánc csúcsán állt. Semmi szüksége nem volt arra, hogy egy néhány éve végzett pszichológus elemezgesse. Ő nem az az ember volt, akinek éppen az ő segítségére lett volna szüksége, ezt világossá tette. Bármennyire kívánta is, az ágyába sem őt akarta. Bármit is akart hinni, az csak képzelet volt.

    Ariana halványan elmosolyodott. A szalvétát az asztalra tette, majd felállt. Elnézést kért a társaitól, és a mosdóba indult, hogy néhány percre egyedül maradhasson. A helyére kellett tennie a gondolatait.

   Mind a két férfi felállt, megadva neki a tiszteletet, Delia azonban csak megvetően elfordította a fejét, az anyjuk irányába.

    Ariana az asztalok között lavírozva indult el a mellékhelyiségek felé. Majdnem átért a termen, amikor hirtelen egy kéz erősen megszorította a karját, megtorpanásra késztetve. Amint odapillantott, már tudta is, hogy ki állította meg ilyen durván. Nem kellett egy pillanatnál több, hogy felismerje anyja szépen manikűrözött, felékszerezett kezét.

    Az asszony egészen közel hajolt a lánya füléhez.

     - Most lefolytatjuk azt a beszélgetést, amelyet a bátyád ravaszul megakadályozott – sziszegte Ariana fülébe, miközben kifelé húzta a teremből. – Gyere!

    - A mosdóba indultam, és különben sincs miről beszélnünk.

    - Azt mondtam, jössz! – rántotta meg a karját Susan. – Ha nem akarod, hogy botrányt rendezzek, akkor most velem jössz. Tudod, hogy megteszem. Nem érdekel senki véleménye.

     Ariana aprót bólintott, de a karját kirántotta az anyja szorításából. Egymás oldalán léptek ki a különteremből, majd az előcsarnokban behúzódtak az egyik sarokba, amelyet hatalmas zöld növény takart el a kíváncsi szemek elől.

    Ariana szembefordult Susannal, és egy darabig csak nézte. Érdekesnek találta, hogy hármuk közül egyedül Delia hasonlított megdöbbentően az asszonyra. Ő maga csak a magasságát örökölte, illetve neki és Mattnek kékezüst színű szeme volt, amely az apjuk szikrázó kék tekintetének árnyalt másolata volt, az anyjuk szürke íriszével. Különben a két kisebb gyermekét szülhette volna más asszony is. Talán Susan azt kívánta. Nem csak a szíve mélyén, de annál sokkal közelebb a felszínhez. Eme kívánságát pedig nem egyszer hangoztatta előttük.

     Hát ők ketten sem gondolták máshogy.

     - Tehát, Susan, mit akarsz? – kérdezte Ariana látszólagos nemtörődömséggel. – Gyorsan mondd, mert várnak vissza az asztalhoz.

    - Te oda nem fogsz visszamenni!

    - Hogyan mondtad?

    - Nem mész vissza az asztalhoz! – közölte egyszerűen Susan. – Sőt, hogy tovább is menjek, most azonnal elhagyod ezt a partit!

   - Ezt nem gondolod komolyan – nevetett fel hitetlenül Ariana. – Mégis, hogy képzeled ezt? Apa tiszteletére rendezték ezt az összejövetelt. Én pedig egy vagyok a három gyereke közül. Csak nem hiszed, hogy elmegyek azért, mert te ezt mondod nekem?

     - Pontosan ezt fogod tenni! Bizonyos feltételekkel hajlandó voltam beleegyezni, hogy vissza gyere Chicagóba és, hogy eljöjj a partira. Csakhogy te ezen feltételek mindegyikét megszegted. Nem hallgattál rám, pedig figyelmeztettelek a következményekre – jelentette ki fagyosan. - Kizárólag azért hívtalak vissza a városba, mert apád követelte, szinte zsarolt érte. Habár – nézett végig lánya alakján hűvös mosollyal – el sem tudom képzelni, hogy miért igyekszik ennyire elnyerni a bocsánatodat. Nem vagy te olyan fontos személy, hogy hiányozz az életünkből, a családunkból.

     - Nem érdekel, hogy mit gondolsz. Nem érdekel a véleményed. Nem miattad jöttem – vágott vissza Ariana.

     - Ugyan, kit akarsz becsapni? – nevetett fel Susan. – Nem vagy jó színésznő. Látszik, hogy semmit sem örököltél tőlem. Képtelen vagy elrejteni az érzéseidet. Pontosan látom, hogy a szavaim megsebeznek téged.

     - És te ezt nagyon is élvezed, ugye?

     - Természetesen. Még mindig nem fizetted meg az árat, amellyel a születésed óta tartozol nekem. Nem is fogok nyugodni, amíg meg nem szenveded a kínt, amelyet nekem okoztál – emelte meg a hangját dühösen, azonban egy pillanat múlva már újra hűvösen és nyugodtan nézett a lányára. – Azt akarom, hogy menj most el!

     - Nem megyek. Hogy képzeled ezt?

    - Azt mondtam neked, hogy csak akkor jöhetsz el, ha nem leszel feltűnő, ha meghúzod magad, és nem fogsz keresztbe tenni a nővéred terveinek. Egyik kritériumot sem tartottad be, sőt, túllépted a határt minden esetben. Úgyhogy tűnj el innen!

   - Ide figyelj! Én aztán nem tettem semmit Delia állítólagos tervei ellen…

   - Nem? Teljesen magadra irányítottad Dorian Blade minden figyelmét. Azt hiszed, hogy nem láttam? Csakhogy – ragadta meg Ariana állát – ez a férfi nem lesz a tiéd. Azt akarom, hogy Delia hódítsa meg, és megtartsa magának. Ő a legjobb parti egész Amerikában, és azt akarom, hogy a Deliáé legyen.

    -  Ez nem lesz így. Doriannek saját akarata van – rántotta el a fejét a lány dühösen. – Nem tűnik olyan férfinak, aki úgy táncol, ahogy mások fütyülnek. Ne kergess hiú ábrándokat vele kapcsolatban! Lehetséges, hogy lefekteti Deliát, sőt, elég biztosnak tűnik. De nem fog megállapodni mellette azért, mert te úgy akarod. Ha pedig megpróbálod kényszeríteni, készülj a harcra, Susan!

    - Kinek képzeled magad? – ragadta meg Susan újra a lányát. – Azt hiszed, mert diplomát szereztél, már mindenki lelkébe azonnal belelátsz? Ezt a férfit te nem ismered még egy napja sem. Nem tudsz semmit. Így hát tartsd a szádat! A nővéredé lesz, mert én azt mondtam, és mert ő így akarja. Ne merészelj beleavatkozni, mert megjárod.

     - Ne fenyegess engem!

    - Takarodj el innen! Tudod, hogy bármire képes vagyok, ha nem akaratom szerint történnek a dolgok. Ne dühíts fel még ennél is jobban, Ariana!

    - Téged nem kell feldühíteni, ha rólam van szó. Engedj el! – húzódott hátrébb.

    - Azt mondtam, menj el! Nem vagyok rest botrányt rendezni, ha az kell, hogy eltüntesselek innen.

    - Istenem, milyen gonosz egy nő vagy te. Nem ismersz semmilyen tiszteletet, igaz? – csattant fel dühösen Ariana. – Dorian szabad ember, és azzal kezd ki, akivel akar.

   - Láttam, hogy a szégyentelen flörtöléseddel folyton magad felé fordítottad a figyelmét. Ne hidd, hogy téged választana. Nem vagy te olyan értékes, és fele olyan szép sem, mint a testvéred, ezért ne is erőlködj! Egy kis szórakozáson kívül nem vagy jó semmire. Nem is kellesz a férfiaknak másra. Gondolod, hogy Dorian Blade, aki megízlelte az élet minden örömét, majd pont egy ilyen sótlan, unalmas kislányra vesztegeti az idejét? Hiszen ott van neki Delia, aki izgalmas, csábító és gyönyörű. Ebben a csatában csakis veszíthetsz, Ariana, úgyhogy menj haza!

  - Nem. Megyek. El. – Ariana minden szót külön hangsúlyozott, hogy nyomatékosítsa az anyjában, nem tudja őt az irányítása alá vonni.

 - Ugye tudod, cicuskám, hogy apád mennyire beteg? – mosolyodott el Susan élvezettel. – Két súlyos szívinfarktusa volt már fél éven belül. A sok stressz, a munka, és az idegeskedés váltotta ki ezeket nála. Azt mondták az orvosok, hogy nem szabad felizgatni semmivel, mert a legapróbb ingertől is meghalhat. Tisztában vagy vele, nemde? Ám te nem hagysz számomra más választást… - Hagyta, hogy a mondat félbe maradva lógjon kettejük között, mint egy halálos ítélet, amelytől már csak a tett választ el.

    Ariana hátrahőkölt. Ekkora gonoszságot még soha nem tapasztalt. Elképzelni sem tudta. Az anyja minden sértő szava apró kis szúrás volt a szívébe, sikeresen rombolta az önbizalmát, amelyet nehezen felépített távollétének évei során. Azonban az utolsó fenyegetés, ami szerint Susan képes lenne az apja életét veszélybe sodorni, több volt a soknál. Több volt annál, amelyet el tudott viselni. Ez a nő gonosz volt. Ő pedig képtelen volt dacolni vele.

    Susan, győzelmének tudatában kihívóan a kisebbik lányára mosolygott, majd sarkon fordulva visszasétált a terembe a vendégek közzé. Mintha nem történt volna semmi. Mintha nem mételyezte volna a saját vérének önbizalmát, és érzelmeit. Mintha nem éppen most játszadozott volna el a férje halálának gondolatával.

   Ariana keserűen elmosolyodott, a szemébe könny szökött. Levegő után kapott, amit azonban sehogyan sem tudott a tüdejébe préselni. Vajon mikor érkezik már el az idő, hogy nem kell engednie Susan szörnyű zsarolásainak? Mikor érkezik el az idő, hogy önmagára gondolhat elsőként? Mikor érkezik el az idő, hogy kiérdemelje a boldogságot?

   Odabent felcsattant a taps. Ezt követően a főasztalnál az apja emelkedett szólásra. El akarta mondani a köszönőbeszédét, és ezt az összes vendége tisztelettel hallgatta. Még ilyen távolról is látszott, hogy a férfi már nem volt ereje teljében.

   Arianának nem volt választása.

   Tekintete összetalálkozott az anyjáéval. Pontosan tudta, hogy el fog menni. Abban a pillanatban tisztában volt vele, ahogy kinyitotta a száját, amelyen kiömlött az a sok szörnyűség, mint a ragacsos kátrány. A lány nem tudta lemosni magáról.

    Ariana érezte, hogy még valaki figyelme fordult teljes egészében felé. Tudta, hogy mit fog látni, amikor arra fordul. Hogyne tudta volna, amikor ezen az estén nem először érezte ezt az ellenállhatatlan vonzást, ami arra késztette, hogy a férfira nézzen.

   Dorian smaragdzöld pillantása rajta függött. Mintha pontosan tudná, hogy mi játszódik le benne. Sajnos ez a férfi nem lehetett az övé. Ha másban nem, ebben Susannak igaza volt: soha nem lenne elég egy ilyen férfinak.

    Ariana még egyszer rámosolygott, aztán megfordult és a kijárat felé indult. A márványpadlón hangosan kopogott a cipője sarka.

    Talán egy másik életben.